Advent első hétvégéje sok meghitt programmal várta a közönséget városunkban. Meggyújtották az első adventi gyertyát Szentpéteren, Pusztasomorján kedves műsorokat kínált a forgatag, a Helytörténeti gyűjteményben pedig angyalkiállítás nyílt.
Jézus érkezésének evangéliumi jövendölését felolvasva Kótai László meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját a mosonszentpéteri templomtéren vasárnap reggel. Az ünnepi várakozást Wally János, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke verssel köszöntötte.
Karácsonyra készül a Helytörténeti Gyűjtemény is. Itt péntek este nyílt kiállítás, melyre a város lakóitól vártak angyalokat a szervezők. Mézeskalácsból, betonból, kartonból, horgolva, festve – rengeteg különböző anyagból készült, különböző formájú angyal gyűlt össze a tárlatra, amit Kőhegyiné Jókuti Edit, Veresné Lőrincz Andrea és Lőrinczné Kováts Ildikó állított össze sok-sok segítő, kézműveskedő helyi közreműködésével.
Csaknem harmincan ajánlották fel angyalaikat a kiállításra, aminek megnyitóján nemcsak a bibliai, éteri, megfoghatatlan, hanem a földre szállt angyalokról, a körülöttünk élő jó emberekről is beszélt Lőrinczné Karácsony Hajnal. Az iskola énekkaros diákjainak egy csoportja és az Alapfokú Művészeti Iskola két táncos tanulója angyalos témájú produkciókkal köszöntötte a közönséget.
Az első adventi forgatag is segítette az ünnepi hangolódást szombaton, a Sós Antal Közösségi Házban. Az ovisok Holle anyó történetét játszották el, majd a nyugdíjas klub énekkara énekelt karácsonyi dalokat. Az iskola népdalénekesei viseletekbe öltözve népi dallamokkal segítették a várakozást, és az Alapfokú Művészeti Iskola táncosai is felléptek. Az udvaron és a közösségi ház előtt vásári hangulat, édességek, forralt bor és zsíros kenyér is várta az ünnepre készülőket. A pusztasomorjai forgatagot harmadik éve rendezi együtt az Örökség Kulturális Egyesület és a Társaskör.