Nagymamáink konyhája címmel nyílt új kiállítás a Helytörténeti Gyűjteményben péntek este, a Múzeumok Éjszakája programjaként. Régi receptek, konyhai eszközök, de kézzel rajzolt szabásminták, falvédők is megtalálhatók a gyűjteményben. A szervezők célja az volt, hogy a fiatalok is megismerkedhessenek a hagyományos konyhával, és a már nem használt eszközökkel is.
A sütés fortélyait aztán a gyakorlatban is el lehetett lesni, Rozs Gyuláné, Fáni néni és segítői, Cser Józsefné és Stall Gáborné somorjai mákos rétest, és más süteményeket is készítettek a Glázer-Kozma Galériában. Somorjai ánizsos puszedli, cukros kifli és sós lepény is sült még a Galéria sütőjében.
Közben, az emeleten Kelemen Benő Benjámin kiállításának lezárásaként beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők Borbély Károly festőművész, művészetterapeuta, az Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának oktatójának segítségével.
A rossz időjárás miatt a hagyományos Szent Iván éji tűzugrás elmaradt, a csillagászati előadást pedig a konyhai kiállítás októberi zárására halasztották. Addig még bárki hozhatja saját kincseit, a szervezők továbbra is várják a régi tárgyakat.
IVV – JTV