Ünnepe a gyermekeknek

Ünnepe a gyermekeknek

Vasárnap az egész délután a gyerekeké volt a művelődési házban, ahol édességek, játékok és előadások várták őket. Az óvónők pedig a héten mesejátékkal is készültek, amit az összes tagóvoda megnézhetett, szintén a művelődési házban.

Egy varázslatos erődben eltévedő kislány történetét mutatták be az Aranykapu óvoda óvónői az idei gyermeknapon, csütörtökön, a művelődési ház színpadán. Az erdei állatok segítenek neki megtalálni a kivezető utat, hogy hazajuthasson a szüleihez. A feladat azonban nem olyan egyszerű, minden állatnak meg kell küzdenie a saját hibájával ahhoz, hogy jó csapatként tudjanak együttműködni. Az oroszlán például nagyon gyáva, neki az igazán bátor és erős nyuszi mutat jó példát. Ez persze a darab végére sikerül is. Az oroszlán bátor lesz, a bagoly bölcs, a róka igazmondó, a nyuszi pedig hős. Ám nem mástól kapják, hanem önmagukban lelik meg a jó tulajdonságokat az állatok. De ez még nem minden. A kislány megsegítését az erdő boszorkánya is nehezíti, akinek a lányka titkos ládikájára fáj a foga. A darab végén azonban kiderül, a barátok jelentik az igazi kincset. Az óvónők minden évben készülnek egy-egy mesejátékkal, e mostani darabot Lukácsné Deli Gabriella, újrónafői óvónő írta.

Vasárnap is a gyerekek rohamozták meg a művelődési házat, udvartól a termekig. Az önkormányzat és a művelődési ház évről évre valóságos gyermekmajálissal örvendezteti meg a legkisebb városlakókat és szüleiket. A programok sora hosszú volt, igazán fel kellett kötnie a nadrágot annak, aki minden játékot ki akart próbálni, minden finomságot meg akart kóstolni. Arcfestés, kézműveskedés is várt az alkotókedvűekre. A Dr. Oetker által készített palacsinta pedig idén is gondoskodott arról, hogy minden kisgyerek tisztára nyalogassa az ujjait. A programok sorát gyermekkoncert nyitotta meg, sok közös énekléssel. Elvarázsolta a gyerekeket egy igazán kifürkészhetetlen titkokat tudó bűvész is. A város zumbásai is bemutatót tartottak a vidám mozgásformából, Lőrincz Sára vezetésével.

Az estet Fabók Mancsi Bábszínháza koronázta meg – bár az élmény megszerzése és átadása sem volt egyszerű a nézőtér mögé helyezett kisgyermek-játszóház miatt. A Háromágú tölgyfa tündére a tavalyi Gyermek és Ifjúsági Színházi Szemle fődíjas előadása, ahol a lebilincselő játék és a gyönyörű díszlet mellett az élet fontos igazságaira is felfigyelhettek kicsik és nagyok. A saját magunkban rejlő jóság, de az ugyanott bujkáló, és kigyomlálandó gazság együttélésről tanított a darab. A nálunk korábban a malomfesztiválon is bemutatkozó bábtársulat a kétévente megrendezett szemlén már a két korábbi alkalommal is elnyerte a fődíjat.

 

www.jtv.hu

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás